3. A múlt sebei

,,Nem baj, ha néha kiborulsz, ebből látszik, hogy ember vagy"

Egy másfél órás beszélgetés után, döntésre jutottunk Melissával. Kiveséztük Jug címlap fotóját és megbeszéltük mennyire jól sikerült neki. Elmeséltem neki, hogy 1 éven keresztül küldött nekem leveleket aminek a holléte kérdéses és hogy mennyire félreértettük egymást..hogy mind a ketten azt hisszük a másik haragszik a másikra. Illetve apránként adagoltam neki, hogy egyébként a hétvégén elég sokat találkoztam Arthurral és hogy egész jó lett újra a viszonyunk..hát igen a reagálása pedig az volt amit vártam..eléggé kiakadt, egyrészről, hogy miért nem mondtam előbb, hogy én vele ennyire jóba lettem, másrészről pedig, hogy azok után amit megtudtunk róla hogyan vagyok képes megbízni benne. Én úgy gondolom, hogy még ez is egy tisztázatlan ügy közöttünk, merthogy még nem nagyon beszéltük meg mi hogy is volt. Ez a történet akkor történt amikor mindenki a legrosszabb passzban volt Jug költözése miatt. Egy beszélgetést hallott meg Amy, az osztálytársunk, a szomszéd teremből, ahol elméletileg drog kereskedés folyt. Biztosra állította, hogy Art volt az egyik személy akit beszélni hallott..mi pedig azért is hittünk neki mert Art eléggé le volt akkortájt amortizálódva..olyanokat csinált, hogy nem is ismertünk rá, nem ment haza estére, a szülei nem tudták hol van. Volt amikor három teljes napra eltűnt, aztán kiderült hogy egy nagyon régi házban volt Flinnel és a többi izomaggyal. Nem volt hajlandó velünk beszélni semmiről. Olyan volt mintha nem csak Jugot veszítettük volna el, hanem Arthurt is. A szülei végül elméletileg mindent megbeszéltek vele és kiderült, hogy tényleg részt vett egy drogos dologban amit még nem tudunk, hogy melyik részében volt benne..ő vette, vagy ő árulta..

Melissában eléggé megmaradt ez az ügy, végül is érthető, hisz engem is megviselt az az időszak, de talán benne azért maradt meg jobban és azért tud rá még mindig haragudni, mert neki amint már korábban említettem régebben is tetszett Art és nagyon bántotta, hogy nem hozzánk fordult a problémájával, hanem elment inkább valami lepukkant, ócska házba Flinnel. Azóta eléggé elhidegültünk tőle és egészen mostanáig ez a helyzet nem változott. A videót ugyan még nem említettem meg Melnek, de remélem meg tudjuk beszélni vele ezt a dolgot és ők is újra jóban lesznek. Főleg mert ha mindent jól értelmezek, mind a kettőjüknek tetszik a másik a történtek ellenére.

Úgy döntöttem tehát, hogy átmegyek Art-hoz megbeszélni ezt és tisztázni az összes kérdésemet. Nem fogok most már elmenni tőle addig amíg minden kérdésemre választ nem kapok. Szóltam tehát anyáéknak, hogy átmegyek és távoztam.

Az ajtó elé érve, mikor már kopogtatni szerettem volna, nagy kiabálásra lettem figyelmes. Kicsit ugyan illetlen, de meghallottam a nevemet így hallgatózni kezdtem. A téma pedig nem más volt mint a videónk amit kiraktunk. 

-Drága kisfiam! Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezzel szeretnél majd foglalkozni? Hogy szeretnél majd ebből megélni ? Mégis hogy gondoltad? Azt hiszed ebből lesz ösztöndíjad? Az csakis a sport által szerezhető!!-hallottam meg az apukájának mély hangját. Elég tisztán lehetett hallani a beszélgetést mert a kiskert feletti ablakuk, ahol tartózkodtak éppen nyitva volt.

-És ha ezzel szeretnék akkor mi van? Jugnak sem mondták a szülei, hogy ne menjen el modellkedni mert úgysem lesz belőle semmi...nem értem miért nem tudtok engem is valamiben támogatni!!-hallottam meg a választ Arthur szájából. Eléggé kivan ahogy hallom..és nagyon rossz érzésem lett, hisz én erőltettem, hogy rakjuk fel a videót. Tudhattuk volna, hogy valahonnan úgyis meg fogják tudni.

-Egy..nem érdekel innentől kezdve mit csinál Jug és mit mondanak a szülei. Az az ő életünk, ez pedig a miénk, egy másik család, egy teljesen más múlttal.. Kisfiam..sosem fogja az a gyerek megtudni, hogy mi min mentünk keresztül.

-Hogy ti min mentetek keresztül? Az én gyerekkorom volt..én éltem át nem pedig ti..

-Ugyan úgy megviselt minket is..a mi fiunk vagy!-mégis miről van szó? Valamiről lemaradtam...mi történt Arthur gyerekkorában ami ennyire tragikus? Kezdem azt érezni, hogy egyre több dolgot nem tudok Art-al kapcsolatban...

-Innentől kezdve nem szeretném ha találkoznál Macy-vel..belevitt ebbe a baromságba, egyszerűen nem is értem, hogy az ő szülei hogyan támogathatják ezt..mindegy is. És nem szeretném ha tovább beszélgetnél Juggal. Ő is telebeszéli a hülyeségeivel a fejedet. 

Nem bírtam tovább..egyszerűen nem bírtam hallgatni..legszívesebben megmondtam volna  a magamét nekik, csak akkor még rosszabb lett volna a helyzete Artnak...a saját szülei el akarják taszítani a legeslegjobb barátjától és még tőlem is..ezt nem fogom annyiban hagyni. Nem fogom engedni! Úgy döntöttem tehát, hogy bekopogok, bármi is jöjjön ezután.

Az ajtót az anyukája nyitotta ki. Mikor meglátott, láttam rajta, hogy nincs elragadtatva és inkább más vendégekre számított. Természetesen úgy kell tennem, hogy ne vegye észre, hogy én bármit is hallottam az előbbi beszélgetésükből.

-Jó napot Mrs. Graham!-mosolyogtam rá

-Szia Macy. Mit szeretnél?

-Arthurt keresem.

-Egész hétvégén vele voltál. Egy kicsit a családjával is kéne lennie nem gondolod? 

-De persze, csak egy nagyon fontos megbeszélnivalónk lenne.

-Hát ne haragudj, nem alkalmas. Arthur most nem ér..-be sem tudta fejezni a mondatot mert megjelent az ajtóban Arthur. 

-Gyere beljebb Macy, nyugodtan. Én most pont ráérek.-nézett mérgesen az anyjára.

Beléptem hát a házba, apukája a kandalló mellett ült egy széken, láthatóan ő sem nagyon szívlelt akkor engem. Pedig régebben mennyire jó volt velük is a kapcsolatom. És ez mind azért romlott meg mert a fiuk énekes szeretne lenni, én pedig támogatom benne?

Arthur szobája mindig is tetszett nekem, de most teljesen megváltozott. Hihetetlenül bejött. A gitárja az állványon, pont az a fal előtt állt, amin a The Beatles felirat volt megtalálható. Nagyon régi vágya volt, hogy egy ilyen falrésze lehessen, ezek szerint sikerült. Az egész szobában hatalmas nagy rend volt, ki sem találtam volna, hogy egy fiú szobája. Egyedül egy pár cipő hevert a padlón megbontva a rendet, de ez kell oda. Akkor az már nem az övé lenne.

 

 

-Na? Valami hír?-a szoba feletti csodálkozásom teljesen átvette az irányítást, így kicsit megijedtem mikor megszólított Art. 

-Egyet tudok, hogy nem anyáék vannak a dologban. Szó szerint kiakadtak, hogyan képzelem, hogy ők ilyet elrejtenének tőlem.

-És akkor más tipp?

-Passz...Viszont leginkább nem is ezért jöttem, hanem mert én is szerettem volna veled beszélni egy kicsit..tisztázni pár dolgot.

-Mégpedig?-kissé értetlenül állt a dologhoz hozzá. Nem sejtette, hogy szó szerint én most mindent ki akarok belőle húzni amit csak tudok. Lehet nem a legmegfelelőbb pillanat, merthogy már kellően felidegesítették a szülei, de azért egy próbát megér.

-Hát tudod az első dolog az az lenne, hogy amikor Jug elment..rá nem sokkal derült ki, hogy neked volt pár zűrös ügyed, amikről mi nem nagyon tudtunk és tudunk most sem semmit. Annyit észleltünk az egészből, hogy nem jöttél hozzánk, nem mondtad el mi a gond és folyamatosan eltűntél itthonról. Volt mikor napokra..aztán ott volt az a drogárusítás a suliban..

Figyelmesen hallgatott..bele sem szólt..csupán ott ült azon a gyönyörűen megágyazott kanapén és várta mi lesz a vége. -El tudnád nekem mesélni mi is volt akkor pontosan?

-Macy..ez egy olyan dolog amit már nagyon régóta nem hoztam fel..nem voltam jó passzban és ennyi az egész. Elmúlt..

-Igen..igazad van, és hála istennek hogy már elmúlt..csakhogy elvesztettem akkor az egyik legjobb barátomat Jug személyében, és nekem illetve Melissának is szüksége lett volna rád..erre te belekeveredtél ezekbe a dolgokba és innentől kezdve nem beszéltünk egészen mostanáig. Szóval nekem azért annyira nem csak a múlt része..hisz eltávolodtunk egymástól és ez ennek köszönhető.

-Tudod mit Macy? Elegem van mindenkiből..hogy mindenki a saját nézetét veszi figyelembe.. arra esetleg nem gondoltál, hogy én is a legeslegjobb barátomat veszítettem el? Neked ott van Melissa..nekem nincs itt senki érted? 

-Senki??! Akkor én is egy senki vagyok? 

-Úgysem érted meg..

-Tudod mit, azt látom rajtad nem is akarod, hogy már olyan kapcsolatunk legyen mint amilyen előtte. Akkor én nem tudom miért is erőlködöm annyira..

-Tudni akarod miért keveredtem bele ezekbe a dolgokba? Mert azt éreztem, hogy az az ember hagyott itt, akivel már az óvoda óta mindent meg tudok beszélni, mindenben támogat és segít. Nem kell attól félnem ha vele beszélek, hogy másnap megtudja az egész iskola..A semmiből közölte velem is hogy el akar költözni és egy új életbe vág bele. Egyik nap még itt ült ezen a nyomorult kanapén mellettem, a másik napra pedig már az országból is elment..azóta nem láttam , csupán videóchaten keresztül. Flin pedig igen belevitt pár olyan dologba amibe nem tudtak volna, ha itt van Jug..Egész életemben ő volt az aki kihúzott a szarból, aki miatt fel tudtam állni ha bajban voltam és lelkileg teljesen tönkre voltam menve..És én nagyon szeretlek titeket Macy, el sem tudod képzelni mennyire, de ez egy teljesen más dolog..Rengeteg dolgot nem tudtok az én életemről amiről Jug tud...rengeteget....És ezekről nem tudok beszélni.

Megrökönyödve néztem Arthurt, ahogy beszélt és a könnyek gyűltek össze a szemében..még életemben nem láttam így. Sosem láttam sírni igazából egyikőjüket sem. És borzasztó érzés volt. Tudtam azt, hogy nagyon hiányzik neki, de hogy tényleg ennyire rengeteget jelentett neki, azt nem. Meg sem tudtam szólalni, csupán a sírás kerülgetett és borzalmasan éreztem magamat amiért nem gondoltam bele az ő helyzetébe..önző voltam, mérhetetlenül önző.. Nekem kellett volna mellette lennem és segíteni neki ebben az időszakban, nekem kellett volna visszarántanom a padlóról és segíteni neki helyrerázódni, még akkor is ha 1000x elutasított volna. Mert ez a barátság..amiben én most elbuktam..csak remélem nem késő még helyrehozni. Szavak nélkül felálltam és olyan erősen megöleltem amennyire csak tudtam! Érezze minden szeretetem és, hogy nagyon fontos nekem. Éreztem ahogyan a pólóm ázik el..sír.. és olyan erősen ölelt vissza, hogy tudtam még nincs veszve, még bízik abban ő is hogy minden helyre fog jönni és hogy megbízhat bennem! Itt leszek neki..mert mi itt vagyunk egymásnak..

Amikor visszatértem a megszokott környezetembe, az égősorral díszített szobám mélyére kitört belőlem az összes bánat ami addig bennem lakozott..csak sírtam és nem bírtam abbahagyni..Éjjeli fél 2...

,,Néha nincsenek szavak, vagy okos idézetek arra, hogy az ember pontosan leírja, mi történt aznap. Van úgy, hogy a nap egyszerűen csak véget ér.."

Ajánló
Kommentek
  1. Én