1. Amivel az egész elkezdődött

,,A testnek étel és ital kell, hogy túlélje a mát. A léleknek zene és művészet kell, hogy örökké éljen.""

De kezdjük is az elején..A nevem Macy Adams, egy átlagos 18 lány vagyok, akinek minden vágya, hogy egyszer
egy világhírű énekes legyen és bejárhassa az egész világot. Legfőbb hobbim tehát az éneklés,
eddig különböző ismert slágereket dolgoztam fel és töltöttem fel a Youtube-ra, ami hála istennek
elég jól sikerültek. Legjobb barátnőm vagyis inkább úgy mondanám, hogy az igazi lelkitársam, mintha
csak a testvérem lenne, ő Melissa, bármiben számíthatok rá. A szomszéd fiú pedig, Arthur, akiért igazából a fél város odavan
és mindenhova őt követik és mindenki az ő barátnője akar lenni, érthető hiszen piszok jól néz ki.
Aztán ott vannak azok is akik folyamatosan Jugheadról kérdezgetik Arthurt, hogy hol van, mit csinál..
..Jughead Lewis..az én régi NAGY Ő-m és egyben már gyermekkori legjobb barátom, de elköltöztek már 3 éve és szinte
alig hallani róla bármit. Egyedül Arthur az aki tartja vele a kapcsolatot szinte minden nap, ők
olyanok egymásnak mint nekem Melissa. Nagyon nehezen viseltem el azt, hogy elment, de hát már eltelt
6 év és jogosan gondolhatjátok, hogy "jó de azóta már azért sikerülhetett" és igen, rosszul
gondoljátok. Minden áldott nap az eszembe jut. Már annyi fiú hívott el randira, már annyiszor
hallottam anyáéktól, Mel-től és még Arthur-tól is, hogy lépjek tovább..Jug már nem fog visszajönni..
elment New York-ba és elkezdett férifmodelkedni és igen sikeres benne. Igen igazából én sem nagyon hiszem, hogy vissza
szeretne jönni..viszont eljutottam arra pontra, hogy lehet jobb is. Hogy miért? Mert nem veszi el
semmi a figyelmem a céljaimról és nem fog korlátozni semmiben. Azt hiszem így a legjobb mind a
kettőnknek..remélem..



A nap pont úgy indult, mint bármelyik átlagos nap. Azonban a telefonom folyamatos pittyegésbe kezdett a reggeli készülődésem során. Amikor ránéztem a képernyőre Melissa arcképe mosolygott rám.

 

Olyan kíváncsi lettem mi történhetett, hogy még a reggelit is kihagytam és rohantam Melissa-hoz.Minden nap találkozunk ugyanis félúton, ahonnan együtt megyünk tovább a suliba. Úgy rohantam le a lépcsőn majdnem elestem, feltéptem az ajtót és kiléptem. Az idő csodálatos volt, pont egy pénteki naphoz méltó. Elindultam tehát a megszokott útvonalamon amikor a nevemet hallom, hogy valaki óbégatja. Hátranéztem, hisz még reggel volt és nem akartam, hogy az egész utca az én nevemre keljen..
Arthur rohant felém..szinte el sem hittem, mióta Jughead elköltözött eléggé elhidegültünk és szinte már alig beszéltünk, maximum az iskoláról, háziról.
-Macy!!! Várj egy kicsit kérlek!!
-Ne ordíts már! Az egész utca hallja! Mondjad..
-Figyelj..lenne pár kérdésem hozzád, nem bánnád, ha veled tartanák a suliba?-nézett kérdőn rám azzal a gyönyörű szemével..homlokán megcsillant az izzadság..Várta a válaszom..De mégis mit mondjak? Hisz Mel vár rám egy oltáris hihetetlen hírrel, ami mindenki életét megváltoztatja..állítása szerint..viszont  itt van velem szemben az egyik legmenőbb, legcukibb srác a városban, akivel már nagyon rég beszéltem és tőlem akar valamit kérdezni..Persze bármiről legyen szó nagyon kíváncsi vagyok..de valahol a lelkem
mélyén azért reméltem, hogy a téma esetleg Jug lesz.
-Hát figyelj..igazából Melissával találkozom, mindig együtt szoktunk a suliba menni és most pont szeretne valamit mesélni, de addig esetleg elkísérhetnél és elmondhatnád miről van szó ha úgy megfelel.
-Melissával??-lehet én láttam rosszul és csak a nap csillant meg a szemén, de esküszöm nektek felfigyelt..mintha megörült volna..vagy nem is tudom.
-
Igen..tudod a legjobb barátnőmmel.
-Jaja, persze tudom én..szóval vár rád..és szerinted bánná ha veletek tartanék?
-Nem tudom, mondom most valamit mesélni szeretne de majd megkérdezem, maximum majd később
mondja el miről van szó..de te mit is szerettél volna?-
úgy érzem egy kicsit elkanyarodtunk a tényleges témától..
-Ja, tényleg szóval..ugye te már elég régóta érdeklődsz az éneklés és a zene iránt, már ugye készítettél is
pár covert amit a Youtube-ra feltöltöttél és hát azért valljuk be elég jól sikerültek..szóval azt akarom ebből kihozni, hogy..vagyis..de ha elmondom ne kezdj el fejeket vágni és kérlek ne is mondd el senkinek..de tényleg senkinek..mert még igazából én sem vagyok teljesen biztos abban amit szeretnék..
-Arthur..kérlek, mondd már!-
bekanyarodtunk az utcába, ahol Melissával szoktunk találkozni, ez a gyerek meg nem tudja elmondani végre mit akar.
-Jó na, tehát az van, hogy mostanában én is eléggé elkezdtem érdeklődni ennek az irányába és mivel a
szüleim a sporton kívül nem hajlandóak másról meghallgatni és valószínűleg nem is engednék , hogy
ilyennel foglalkozzak, arra gondoltam megkérdezlek téged, hisz te eléggé benne vagy most ebben a
témában.-
az arca szinte teljesen vörös volt és nem attól mert annyira meleg volt..a srác totál zavarban volt. Kétségbe volt esve és nem tudta mihez kezdjen..Deee ha jól értelmeztem azt szeretné csinálni mint amit én!
-Várj, azt mondod te is énekelni szeretnél?
-Ki szeretne énekelni? Duetted lesz Macy??-
hallottam meg Mel boldog hangját a hátunk mögül. Arthur akkorát ugrott mintha megcsípte volna valami.
-Semmi..vagyis senki..amúgy is ne ijesztgessél már embereket..-mondta kissé túl erős hangszínnel Art.
-Elnézést kérek..nem állt szándékomban, nem tehetek róla, hogy van aki túl ijedős..
Mel hangjában felháborodást véltem felfedezni,bár volt pár valóság alapja annak amit Arthur mondott..én is nagyon megijedtem.
-Semmi gond Mel, örülök, hogy látlak, bánnád esetleg, ha Art velünk tartana?
-Nem, hagyjad Macy..nem is akarok inkább semmit, felesleges amit mondtam azt is felejtsd el kérlek..

Elrohant köszönés nélkül és pontosan fogalmam sem volt mi történik körülöttem az elmúlt pár percben. A mellettem lévő drága barátnőm hozott vissza gondolataimból aki végtelennek tűnő dühöngésbe kezdett.
-El sem akarom hinni..ekkora bunkó seggfejet..megjelenek erre lelép? Méghozzá annyi nélkül, hogy
császtok? Vagy valami? Hát nem gondolja...és a végén még én érzem magam rosszul..de én ugyan
nem...ezek miatt biztosan nem..komolyan mondom felháborító..ezek csak ahhoz értenek, hogyan kell
az ember teljes életkedvét elvenni!!
-Nem gondolod, hogy egy kicsit talán túlreagálod?-
olyan mértékű felháborodása volt, mintha ki tudja mit csinált volna szerencsétlen..jó tényleg fura volt kicsit hogy köszönés nélkül elviharzott de ennyire..
-Egyáltalán nem, amúgy is attól mert Jughead legjobb barátja nem kell bevédeni..
-Mi? Nem védtem be, csak úgy gondolom kicsit túlreagáltad a helyzetet..nem tudom miért nem tudtok
békén hagyni ezzel a Jug-os témával..
-Jó, ne haragudj, tudom érzékeny téma-
vigyorgott rám, azzal a sunyi vigyorával amit úgy utálok.
-Mindegy, csak töröld le a képedről ezt a mosolyt..tudod, hogy utálom mikor így nézel rám. Inkább
mondd már, hogy mi az az eget rengető hír amiről reggel írtál.
-Mindegy..már nem is érdekel..
-Mivaaan??? Egész reggel jöttek az üzenetek amikben azt hajtogattad micsoda híred van a számomra,
hogy nem fogom elhinni és a többi erre most közlöd velem, hogy mindegy..már nem is érdekel?
-Igen..mert lehet mindent teljesen félreértettem...és most ez így sz*r.
-De mit értettél félre? Miről van szó egyáltalán?-
úgy érzem teljesen elvesztettem a fonalat. Ma hülyét csinálnak belőlem az emberek..
-Tegnap ezt a levelet találtam a szekrényemben angol fakt után..-kotorászott kicsit a táskájában, majd kivett egy agyon olvasott levelet és az orrom elé dugta. Mel minden héten kap egy titkos levelet ugyanis az ő titkos hódolójától immár több mint fél éve és egyszerűen nem tudunk rájönni ki lehet az. A levélben ez állt: "Remélem ma rájössz ki is vagyok valójában, ha figyeled a jeleket, akkor biztosan""
-Igen? Eddig ez nagyszerű..és voltak jelek?
-Hát kérlek szépen..te jelnek vennéd, ha az este folyamán egy srác az összes instás képedet belikeolná?
-Persze..ha előtte egy ilyen levelet kapnák mint te akkor 100%. Ki volt??
-Na hát ez az...mert én is ezt hittem..de félreérthettem valamit de nagyon.
-Az után lett ilyen rossz kedved, hogy találkoztunk Arthurral nem?-
előfordulhat az, hogy Arthur Graham a titkos hódolója az én legjobb barátnőmnek?? -Ő lenne az??
-Dehogy is..-
legyintett egyet a kezével- mondom, hogy valamit nagyon félreértettem..egy ekkora seggfej, mint ő sosem tudna ilyen cuki sorokat kitalálni mint az én hódolóm..
Ha belegondolok nem lenne akkora nagy hülyeség, hisz ma reggel, ahogyan elkezdtem Melissáról beszélni, fellelkesült..lehet felteszek majd neki egy burkolt kérdést amiből kideríthetem, úgyis akarok még vele beszélni a mai dolgokról is. Addig nem mondok semmit Melnek, nehogy beleélje magát, hisz ő is és én is mindig elérhetetlen fiúknak tartottuk Arthurt és Jugot is. Már az is nagy szó volt nekünk, hogy jó barátoknak tekinthettük őket.
-Figyelj..erről a dologról mi nekünk még beszélni kell! Bármilyen jelet kapsz, azonnal szólj! Viszont
rohanok faktra..Pusszantás!!-
gyorsan megöleltem és rohantam órára..annyit beszéltünk, hogy észre sem vettük mennyi az idő..5perce becsengettek nekem meg Mr.Dawisonnnal van órám..meghaltam szerintem legalábbis a következő órán tuti én felelek ha még nem a main.
Micsoda egy nap..és még csak reggel 8 múlt...
************************************************************************************
Miután félholtan kicsoszogtam a dupla történelem faktomról, ahol az első óra fele arról szólt, hogy mi diákok mennyire felelőtlenek vagyunk és, hogy még annyira sem vagyunk képesek, hogy időben beérjünk az órákra..pedig ezeket a faktokat mi választottuk és legalább azokra időben érkeznénk..és még hasonló papolás..siettem a szünetre, ahol meg kell keresnem Melissát. Úgy tudom neki ilyenkor lyukas órája van második órában, szóval valószínűleg kint volt a városban. Leültem tehát a folyosón egy szimpatikus padra, ahonnan tökéletesen ráláttam a bejárati ajtóra, ki jön, megy.
Mikor már ott ültem 5 perce egy 10 perces szünetben, kezdtem megunni így írtam neki egy üzenetet, hogy hol van. Egyszer csak valaki megfogta a vállam és leült mellém. Mel volt az.
-Na végre! Hol voltál eddig? Itt várok rád már vagy 5 perce..mi bajod? Még mindig Arthur?-kérdeztem, mert látni lehetett, hogy még mindig ideges.
-Ne haragudj, de egyszerűen kikészítenek az emberek..kivételesen most , per pillanat, nem Arthur a gond. Hanem a kis barátnőnk, aki mindig mindenhol ott van és komolyan mondom nem tudom honnan, de ez a lány mindig tud mindenről..-ekkor leesett..Van ugyan is egy "kis barátnőnk", ahogy Mel fogalmazott, ő Wanda Tonkin..a szokásos "menő" csaj, aki tényleg mindig tud mindenről és senki sem tudja, hogy honnan. Lételeme szerintünk az, ha valakit megbánt, valakinek keresztbe tesz..élvezi és főállásban ezt csinálja. Na és ki ne felejtsem azt a szép kis háromszöget amiből nem tudok kikecmeregni..ugyanis Jug az ő barátja
volt majdnem 2 éven keresztül és amint Wanda megtudta, ezt sem tudom honnan, hogy nekem tetszik Jug, fő elfoglaltságában azon töri a fejét, hogyan tudna nekem ártani. Mikor Jughead bejelentette, hogy elköltözik, Wanda azt hitte miattam megy el és én üldöztem el. Azóta sem tudom, hogy elmondta e neki, hogy bele vagyok esve..elnézést..voltam..azt hiszem...
-Na mesélj! Mit csinált már megint?
-Hát kérlek szépen mentem a kisboltba, tudod ami itt van a sarkon, hogy vegyek magamnak kaját, erre ki ne lenne ott és persze, hogy felcsillant a szeme amint meglátott..És ha ő már meglátott nincs menekvés, te is tudod. Szóval odajött és kezdte megint a szokásos hülyeségeit beszélni. Közöltem vele, hogy inkább menjen el az utamból mert még vissza kell érnem a suliba szünetbe, hogy beszéljek veled..erre tudod mit vágott a fejemhez?
-Na??
-Hogy mész elmondani a kis teóriádat, hogy bejössz Artinak? Ezt ugye te sem hiszed el? Biztos te kellenél egy ilyen pasinak!-
mondta, kissé nyávogós hangon, ahogyan Wanda szokta..komolyan nagyon jól utánozza egyébként.
-Hogy mi? De erre te ma reggel gondoltál először nem? Hisz csak ma mondtad. Honnan tudna ő erről?
-Ez mindenről tud..de..jó na hát nem ma gondoltam rá először csak igazából eddig a "jó lett volna ha
ő lenne az" fázisban voltam..tudod..
de mondom tegnap este szinte az összes képemet belikeolta instán és pont előző este kaptam azt a levelet és én azt hittem tényleg ő az..de a reggel után már elengedtem.
-Na jó, miért nem mondtad, hogy erre gondolsz? Ki is tudnám neked őt deríteni. Tetszik neked?-
örültem meg, hisz olyan cukik lennének együtt és azt tudtam, hogy régen tetszett neki Art, viszont azóta már többször is hangoztatta, hogy nem tudja mi volt vele akkor, és hogy mi tetszett neki benne. Most mégis?
-Isten ments, hogy te intézkedj..mindent túlspirázol..ha akar valamit lépjen..elvileg ő a fiú vagy nem?. De mondom nem ő, hagyjál is ezzel. Amúgy meg nem..nem tetszik.
-Ahhaaaa...persze-
vigyorogtam rá úgy, ahogy ő szokott rám, csakhogy érezze a törődést.
-Amúgy is te sem vallod be, hogy 3 év elteltével is totál bele vagy esve Jugba pedig egyértelmű..
-Miért lenne az?
-Mivel 3 év eltelt és már vagy a fél iskola akart veled randizni és mindenkit elhajtottál..még a Flint is-
azt tudni kell, hogy Flin a focicsapat kapitánya és igen, jól néz ki de ennyi, szegénykém olyan kis buta..
-Az nem azért van, hanem mert nem tetszenek..de amúgy meg ne tereld rám a témát..inkább derítsük ki, hogy bármiről is tud Wanda, mi az és kinek mondta el eddig illetve hogy honnan tudja meg ezeket.!
-Oké. Igazad van, de ha legközelebb hozzám szól vagy megtudom, hogy elmondta bárkinek..istenemre
mondom megtépem.
-Szerintem sokan segítenének..-
nagy nevetésben törtünk ki és elindultunk a 3.órára. Szinte látom magam előtt..Mert hát valljuk be Melissa nem az a fajta lány aki az üresbe beszél, ő cselekszik, ezért is imádom ennyire.

Az osztályba belépve megpillantottam az ablak mellett Arthurt, aki csak nézett maga elé meredten. Úgy gondoltam, hogy igaza van Mel-nek és bunkóság volt az, hogy reggel köszönés nélkül lelépett, így odamentem hozzá, hogy megkérdezzem mégis mi volt a baja.
-Szia. Lenyugodtál már?
-Mi?-
úgy vettem észre kizökkentettem valami nagyon mély gondolatából, elsőnek szerintem meg sem értette mit akarok, így megismételtem hátha megkapom a viselkedésére a választ.
-Mondom lenyugodtál már? Elég fura volt, hogy otthagytál minket reggel köszönés nélkül, főleg úgy, hogy előtte akartál tőlem valamit, amit egyébként még meg sem beszéltünk.
-Ja, bocs, rájöttem, hogy volt valami elintéznivalóm suli előtt..A kérdésem pedig már nem aktuális, csak egy hülyeség volt, hagyjuk is.-
valahogyan mégsem éreztem azt, hogy így lenne. Reggel úgy láttam rajta, hogy igenis fontos neki az amit kérdezni akart..így nem fogom annyiban hagyni.
-Oké..de ha véletlenül újra aktuális lenne, szívesen meghallgatnálak és válaszolok-mosolyogtam rá.
-Rendben, kösz Macy..
Visszaültem Melissa mellé aki kérdőn nézett rám, hogy mégis mit akartam tőle, majd a kérdést kihagyva csak elmondtam neki miért rohant el reggel aztán tereltem a témát.
Az óra a szokásosan telt és hát igazából szinte a nap további részében sem ért már a reggelhez hasonló hír vagy váratlan történés így elindultam hazafelé. Az a sok diák aki velem jár egy iskolába, csak úgy özönlött ki az iskola kapuján..szinte el lehetett volna veszni a tömegben. Így a korábban folyamatosan figyelt Arthurt is szem elől veszítettem. Felhívtam anyát, hogy elindultam haza, majd a tudtomra adta, hogy egész este távol lesznek, mert egy céges buliba kell mennie ahová apát hívta el kísérőnek.. Legszívesebben áthívtam volna Mel-t egy csajos bulira, de eszembe jutott, hogy ő is megy el a szüleivel a hétvégére mamájához a közeli városba. Kénytelen leszek tehát magamnak elleni, majd a kutyussal játszok maximum, fagyit eszem és az összes sorozatomat ki fogom végezni szerintem egy este alatt.
Ezt a napot úgyis ki kell heverni valahogyan...
************************************************************************************
Már elmúlt 6 óra és megnéztem a Riverdale utolsó részeit, amivel le voltam maradva Meltől. Már éppen kezdtem volna bele az egyik új videómba amit majd fel szeretnék tölteni a Youtube-ra amikor jött egy üzi, egyből ugrottam..biztosan Melissa az újabb hírekkel!
Amikor feloldottam a telefont Arthur képét láttam meg, el sem hittem, gyorsan felnyitottam mit akarhat.

Szinte alig küldtem el az üzenetet amikor kinéztem az ablakomon, ami pont rálát Arthur-ék házára, mivel már jártam náluk, tudtam melyik szoba az övé, a villany lekapcsolódott.
És megszólalt a csengőnk..ez gyors volt.
Felvettem a mamámtól kapott szőrös mamuszom és elindultam a lépcsőn ajtót nyitni. Nagyon izgultam, pontosan igazából nem tudnám megfogalmazni mi miatt is..talán mert már olyan rég volt, hogy átjött csak úgy beszélgetni Art. Feljöttek bennem a régi emlékek amikor még mind a négyen itt voltunk a szobámba és arról beszéltünk mi lesz velünk pár év múlva. Megígértük, hogy sosem leszünk rossz kapcsolatba..erre itt van Mel és Art akikről nem tudom pontosan eldönteni milyen kapcsolatban is vannak egymással..
Art már velem is alig beszélt mostanában és akkor itt van Jug aki, velünk lányokkal már szinte nem is beszélt hónapok óta.. De most itt van az alkalom, hogy újra összehozhassam, ha nem is a teljes csapatot legalább Arthur részét.
Kinyitottam és a naplementében állt előttem azzal a félvigyorral a képén amivel Jug is le tudott bárkit venni a lábáról. Komolyan, hogy tudnak így nézni? Elveszted a fejed..
-Köszi, hogy átjöhettem
-Gyere beljebb
-mosolyogtam vissza rá és becsuktam magunk után az ajtót.
-Azta, de rég voltam ebbe a szobába-
szólalt meg amikor a szobámba belépett.

-Hát igen, szerintem amióta Jug elment nem is nagyon sűrűn voltál nálunk..
-Az ott mi?-
kérdezett, miközben a mikrofonom és a hangfalaim felé mutatott-A mikrofonod?
-Aha, pont most kezdtem el egy új dalt amikor írtál.
-Tényleg? Melyik dalt?
-Még titok, de Selena Gomez-Good For You című dalát.
-Az jó kis dal, és van belőle már részlet?
-Hát van pár rész amit nem nagyon tudom még hogy legyen..
Egyszer csak átfutott az agyamon egy tökéletes gondolat, egy olyan tökéletes gondolat, hogy még én
magam is meglepődtem...Nekem tényleg elég nehezen ment ennek a dalnak a feldolgozása, erre idejött most hozzám Art, aki ha jól értelmeztem a reggelit, ezzel szeretne foglalkozni..talán tudna nekem segíteni.
-Nincs kedved esetleg segíteni benne?
-Komolyan? Én?-
annyira aranyosan reagált rá, hogy biztos lettem abban mit is akart tőlem kérdezni.

-Aha..valahogy azt érzem ezzel szeretnél foglalkozni és szerintem tudnánk egymásnak segíteni, ha neked is megfelel.
-Persze! Fhuuu..ez nagyon jó lesz..hallod..ááá-
úgy viselkedett mint egy kisgyerek aki megkapta a kívánt 
ajándékát karácsonyra. Nem bírtam vele, annyi ötletet adott hozzá, hogy meg sem tudtam szólalni..ez a srác egy tehetség, egyáltalán nem tenné rosszul ha ezzel kezdene foglalkozni. Az egyik részt nem tudtam felénekelni, így megkértem, hogy meg tudná e mutatni mire gondol..Elénekelt, nem többet, csupán egy sort..nem hittem a fülemnek. Az a hang belevéste magát a szívembe és a fejemből nem tudott kimenni..egyből tudtam, hogy ezt bele kell tenni a videóba..ez nem maradhat csupán háttérmunkába.
-Úristen Art..Elképesztő hangod van! És ezt te eddig, hogy tudtad titkolni előttünk?? Neked benne kell lenned ebben a videóban..mi lenne, ha megcsinálnánk duettbe?
-Áhhh..ha a szüleim észreveszik akkor nekem annyi Macy..
-Jó, de akkor legalább a a háttérmunkában segíts nekem! Csak a leírásban fogsz szerepelni, mint közreműködött! Kérlek!
-Rendben!
Szinte egész éjszaka ezen dolgoztunk, beszélgettünk, nevettünk és egy tökéletes feldolgozást hoztunk
össze ketten. Igen, ez az a dolog ami már nagyon régóta hiányzott az én életemből..Art és a beteg humora, a hihetetlen megértése és most már, amit eddig nem tudtam..a tehetsége. Eldöntöttük, hogy egy cover mit sem ér videóklip nélkül így elkezdtük felvenni ahogy éneklek és azt belevágtuk, így megszületett az eddigi legjobb videóm/ videónk.
-Köszönöm szépen Art! Ilyen jó cover-t még egyszer sem csináltam!
-Ugyan, én köszönöm, hogy részt vehettem benne! ..Te jó isten! Már ennyi az idő?-az óra éjjeli fél 3-at mutatott..hogy szalad az idő, mikor az ember egy jó barátjával van.-Mennem kell! Mindent köszönök Macy! Tényleg..Kitalálok egyedül, jóéjt.-adott egy puszit a homlokomra, pont mint régen..istenem de hiányzott már..

Azt hiszem ezzel egy tökéletes befejezést adtunk ennek a napnak. ,,Néha az őrületben is van értelem"